Milyen kalap a tiéd?

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol mindenki kalapot hord. Ki ilyet, ki olyat. A kalap határozza meg azt, hogy milyen lehetőségeink vannak, mi válik hasznunkra, milyen helyekre léphetünk be, milyen emberek vesznek körül. És most képzeljük el, hogy fogalmunk sincs, milyen kalap van rajtunk.

Szerepjáték

A Decision magazin nem történelmi témájú, és ez a cikk sem történelmi visszatekintés céljából íródott. Mégis van abban valami, ha visszanézzük kelet-közép Európa, ezen belül Magyarország történelmét, szinte az államalapításig is visszamehetünk, mégsem találunk olyan évszázadot, amikor nem kellett volna valamely külső elnyomó hatalommal harcolnunk. Majd az e hatalom által megvalósított rendszerhez – ami számunkra sosem volt elfogadható – igazodnunk, annak megfelelnünk. A nyílt viselkedés, a konfrontáció mindig veszteséget hozott, míg ha igazodtunk a fennálló rendszerhez, még ha nem is sikerült tökéletesen, voltak pozitívumai. Gondoljunk csak például a kiegyezés utáni időszak magyar gazdasági-társadalmi fejlődésére.

Vér, garbó és jóga

Van még valami, amit ne tudnánk a legnagyobb üzleti gurukról, mint Steve Jobs, Bill Gates vagy Richard Branson? Az ő sztorijuk ezer és egyszer el lett már mesélve, így ezekből a történetekből nehéz lenne bármi újat kipréselni. Mi lenne, ha ezúttal a híresek helyett inkább a hírhedtebbekre fókuszálnánk, olyan szélhámosokra, akik látványosan felemelkedtek, majd elbuktak. Egy dolog közös bennük, mindannyian rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyeken keresztül sikereket érhettek el az üzleti életben (nyilván még a bukásuk előtt). Ez a cikk a modern történelem két nagy csalóját, Elizabeth Holmes-t és Bikram Choudhury-t mutatja be, valamint megvitatja az üzleti tanulságokat, amiket az ő példáikon keresztül tanulhatunk.

Magic vs. Valóság

Üzletfejlesztések során sokszor találkozom – kizárólag az indulás előtti időszakban – a dilemmával. Bízzak-e bennetek? Jól hangzó, vállalkozói fülemnek igazán tetsző, amit mondotok, de mennyi ebből a valóság, és mennyi a fikció? Persze soha nem ebben az őszinte formájában hallom a kérdést. Általában úgy szokott megfogalmazódni, hogy honnan tudnátok ti többet, mint én a cégem sikerességének komponenseiről? Hogy tudnátok ti a vállalkozásomat magasabb szintre emelni, hiszen eddig is én építettem, 20 éve ezzel foglalkozom, és működik /valahogyan../. Miért higgyem el, ti majd okosabbak lesztek nálam? Vagy: „Nagyon tetszik, amit mondotok, de honnan tudjam, hogy a valóságról beszéltek?”

Felvétel, interjú, recruitment buktatók

Az aktuális munkaerőpiaci körülmények között, ahol a hazai cégek számára a legnagyobb kihívást a fluktuáció, és a megfelelő szaktudással rendelkező munkatársak bevonzása, megtartása jelenti, kiemelt fontossággal bír a kiválasztási folyamatok hatékonysága. A cégek többsége azonban a kritikus helyzet ellenére sem változtat recruitment folyamatain. Nagy részük a megfelelő belső erőforrás, vagy a változást elősegítő vezetői akarat híján egyszerűen együtt él a kialakult helyzettel.

A munkaerő-kölcsönzés piaca

Számos előadásunk, és publikációnk szól arról, mit gondolunk a hazánkban tapasztalható munkaerőhiányról. Tapasztalataink szerint sok esetben elegendő egy belső állapotfelmérés, egy erre épülő következetesen végigvitt, szervezet- és üzletfejlesztés, illetve a cég brand-jének, és imázsának tudatosabb menedzselése.