Tudástár

Amennyire a Bahamák, vagy épp a Kajmán-szigetek adóparadicsomnak tekinthetőek, legalább annyira tekinthető SSC paradicsomnak Magyarország, azon belül is kiemelten Budapest. De hogy érinti ezt a szektort a COVID-19 megjelenése, munkavállalói és munkáltató oldalról? Az elmúlt bő egy hónap ezen területre gyakorolt hatásait összegeztük cikkünkben.

A magyar munkaerő egy arany középútnak tekinthető az olcsó, de minőségi munkájukról kevésbé híres indiaiak és a klasszisokkal drágább nyugat-európai régióhoz képest. A bérek a nyugat-európaiak töredéke, emellett sorra épülnek az irodaházak, melyek bérleti díja szintén kimondottan kedvező és a célcsoport megfelelően beszél (legalább) angolul, így könnyen beilleszthető a cég nemzetközi vérkeringésébe. A magyar társadalom személyiség tekintetében is kimondottan szeret multinacionális vállalatoknál dolgozni. Nem véletlen tehát, hogy becslések szerint a budapesti munkavállalók több mint 5%-a SSC-kben dolgozik, van is belőlük szép számmal, számuk meghaladja a 100-at.

A munkavállalók az első „de jó, többet dolgozhatok otthonról” lelkesedése néhány nap után eloszlott, és az álarcok lehullása után előjött az igazi én, a túlnyomórészt emberközpontú, szociális kapcsolatokra szomjas oldaluk, akik a krízishelyzeteket, a bizonytalanságot még együtt is nehezen viselik. A szociális kapcsolataikat online igyekeznek pótolni, az applikációáruházakban a videóalkalmazások mellett az online társasjátékok utáni kereslet ugrott meg leginkább. Ahogy viszont időben haladunk előre, a bezártságot egyre kevésbé fogják jól tolerálni, a biztonságot adó közeg elvesztése jelentős mentális terhet ró a munkavállalókra, akiknél a megnövekedett stressz miatt – amit hosszú távon nem kezelnek jól, ezért is választották a biztonságot adó mamutvállalatokat – jelentős részüknél a hatékonyság a munkaminőség romlásával kalkulálható.

Munkavállalói oldalról már egy fokkal árnyaltabb a helyzet. Egy jelentős problémája a cégeknek másodpercek alatt megoldódott: fluktuációval, a következő időszakokban való felmondásokkal nem kell számolniuk. Több helyen „highering freez”-t hirdettek, így a szektorban megszokott „egyik cégtől megyek a másik cégbe” effektus eltűnt, hiszen nincs hova menni.

Ennek a jelenségnek a másik oldala, hogy a kevésbé jó kollégáktól sem fog megválni a cég, hiszen amíg nem vehetnek fel új embert, nincs kivel pótolni, ezért inkább megtartják a kevésbé értékes embereket is a csapatok, még ha kevesebb feladatot is lehet számukra delegálni.

A bérek fagyasztása is tapasztalható, hiszen a fent említett okok miatt nem csak az előléptetések váratnak magukra, hanem a rendes éves fizetésemelések is elmaradhatnak, egy elhúzódó válságnál pedig a szektor egyik vonzerejének számító bónuszok is kérdésesek lesznek a következő félévben/évben.

A cégek nyilván mindent megtesznek, hogy nyugtassák munkavállalóikat, és az sem valószínű, hogy a cégen belül a budapesti kollégák vannak a legjobban túlfizetve, így egy esetleges leépítésnél sem a magyar irodával kezdik feltehetően a faragást. De kérdés, hogy a ’meet the CEO’-videókonferenciák és az intraneteken megjelenő #stayathome írások mekkora mentális támaszt nyújtanak hosszú távon a közösséget igénylő munkavállalóknak, és mikor jön el az a pont, ahol a szigorúan standardizált munkafolyamatokban is rohamos minőségromlás lesz látható egyes, korábban remekül teljesített kollégáknál.